Eugenie Clark a tengerbiológia egyik legismertebb kutatója volt. Különösen a cápák viselkedését vizsgálta. A velük kapcsolatos kutatásai hozzájárultak ahhoz, hogy ezekről a félelmetesnek tűnő állatokról ne félelemmel, hanem kíváncsisággal és tisztelettel gondolkodjunk.

A cápák nem ösztönösen támadó állatok, hanem inkább energiatakarékos ragadozók, csak akkor támadnak, ha biztosak a zsákmányban, ezért inkább távolságtartóak és elkerülik az ismeretlen élőlényeket, például az embert. Clark egyik kísérlete rávilágított arra, hogy a cápák hasonlóan okos állatok, mint a kutyák. Ismétlődő ingerekkel és jutalom rendszerrel, azaz etetéssel lehet őket tanítani, alkalmazkodási képességüket nagymértékben meg lehet növelni.

Clark két könyvet is írt, mindkét kötet leginkább a cápákkal való viszonyáról szólt. A papírra vetett személyes tapasztalatai arra szolgálnak, hogy az ember és a cápa közötti viszakozó kapcsolatot barátságos történetté varázsolja.

Cape Haze Tengerkutató Laboratóriumban Eugenie Clark együtt dolgozott Beryl Chadwick helyi halásszal. Nagyon jól kiegészítették egymást, hiszen Chadwick a helyszínen búvárruha nélkül figyelte meg és fogta ki a cápákat vizsgálatra, míg Clark a víz alatt tanulmányozta őket. Így különböző helyzetekben is megfigyelhették, hogyan viselkednek ezek a nagyhalak.

Eugenie Clark megmutatta, hogy a nyitottság és a tudásvágy képes ledönteni a félelmet okozó falakat, ezért a történetét azoknak ajánljuk, akik szeretnék jobban megérteni a világot maguk körül és nem félnek „elhagyni” a szárazföldet. Mint Florence Bascom, ő is egyedül volt a férfiak uralta tengerbiológiai tudományágban, így az iránymutatása különösen jelentős fiatal nők számára, akik érdeklődnek a szakma iránt.