Mélyen megérinthet a film, hiszen egy ritkán tárgyalt témán keresztül vezet filozófiai kérdésekhez: ahogy embertársaink és az állatok éreznek, úgy a növények is aktív, érző megfigyelői világunknak. Nem beszélnek, mégis csendesen jelen vannak – miközben sokszor nem is tudjuk, mi zajlik bennük, és mennyi értéket képviselnek számunkra.

Talán nem készült még film, amely az ember és természeti környezet kapcsolatának kérdéséhez egy teljesen új nézőponttal kapcsolódik – felhagyva a filmekre és világunkra jellenző emberközpontúsággal – most a középpontba Ginkgo biloba, egy fa kerül, amely természetes élőhelyéről kiragadva lélegzik, növekszik, megfigyel minket, és érez, mint mi magunk.  

Enyedi Ildikó Csendes barát című alkotása három idősíkon keresztül – 1908-ban, 1972-ben és 2020-ban - bontakozik ki emberi történeteken keresztül, miközben a fa csendes tanúja és összekötője az eseményeknek. Az első történetben Grete, az egyetem első női biológushallgatóinak egyike küzd a tudományos világ férfiközpontú struktúrájával. Szenvedélyesen figyeli és fényképezi a növényeket, miközben saját emancipációs harcát vívja. A második idősíkban Hannes története bontakozik ki, ahol a tudományos kutatás és a személyes érzelmek finoman összefonódnak. A harmadik szál a 2020-as pandémia idején játszódik: Dr. Tony Wong professzor izolált, csendes kampuszi jelenléte a magány és az elmélkedés terévé válik.

A film különlegessége, hogy a „főszereplő” maga a fa. Nem beszél, mégis jelenléte áthatja a történetet. Enyedi Ildikó egyedi, lassú, meditatív filmnyelve arra késztet, hogy kilépjünk az emberközpontú gondolkodásból. A növények itt nem háttérelemek, hanem aktív, érző, reagáló létezők, akik saját ritmusuk szerint élnek és kommunikálnak. 

A film egyedisége abban is rejlik, hogy egy kevésbé ismert tudományterületet – a növények érzékelésével és kommunikációjával foglalkozó kutatásokat – emeli a középpontba, mindezt tökéletes művészi eszközökkel. A lassú kameramozgások, a természetes fény finom változásai, a kéreg textúráján időző beállítások és a csend dramaturgiai használata mind azt szolgálják, hogy a néző kilépjen az emberközpontú perspektívából. A fa nem metafora csupán, hanem jelenlévő szereplő, egy érző entitás.

A Csendes barát egy csendes, mélyre ható reflexió arról, mennyire keveset tudunk a körülöttünk élő zöld világról. Miközben mi beszélünk, tervezünk, uralni próbálunk, ők némán figyelnek, éreznek, elkísérnek bennünket. És ha így van, hogyan változtatja ez meg a felelősségünket a világban? 

‍

‍