#természet
#beeco
#biodiverzitás

Így segítsd a beporzókat

Így segítsd a beporzókat
No items found.
August 11, 2025
Természet
7 perc
Író(k):
Forrás:
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Köszi a feliratkozást!
Valami hiba van, próbáld újra kérlek!
Kövess minket!

Így segítsd a beporzókat

A környezettudatosságról gyakran olvasók alighanem találkoztak már azzal a nyugtalanító, évek óta az interneten keringő figyelemfelhívással, miszerint ha a méhek kihalnának, az emberiségnek körülbelül négy éve maradna hátra.

Bárcsak megcáfolnatnánk ezt, főleg úgy, hogy a beeco névválasztását is a méhek inspirálták. Egyelőre azonban legfeljebb azt állíthatjuk, hogy a 2000-es évek óta látványosan megnőtt az érdeklődés a méhek kulcsfontosságú szerepe iránt. Szembejött már a méhek rejtélyes, tömeges pusztulása, vagy épp az a bizonyos méheket-pótolni-próbáló-drónos Black Mirror epizód, de akár egészen Rachel Carson 1962-es Néma tavasz című könyvéig is visszavezethetjük a probléma gyökereit.

Mindenesetre biztos, hogy a méhek és más beporzó fajok csökkenése valós és komoly probléma. Az Európai Parlament összefoglalója szerint az Európai Unió 2018-ban indította el az első, a beporzók védelmét célzó kezdeményezését, amely akkor elsősorban kutatásokra irányult. 2021-ben azonban az EP-képviselők sürgős felülvizsgálatot szorgalmaztak, többek között azzal a céllal, hogy 50 százalékkal csökkentsék a veszélyes vegyi anyagok és növényvédő szerek használatát – amiről, ha emlékszel, már a fent említett Néma tavasz is írt a ’60-as években.

Mindeközben pedig nagy szükség van a lakosságra is, nemcsak azért, hogy támogassa a beporzók védelmét, hanem hogy érezhesse: a mindennapi tetteivel valóban hozzájárulhat a változáshoz. És mindezt hogyan? Olvass tovább!

Hogyan segíthetsz a méheken és más beporzókon?

Melyek is a legfontosabb beporzók Magyarországon? A legismertebbek természetesen a háziméhek, de mellettük további fontos beporzók a poszméhek, vadméhek, zengőlegyek, különféle lepkék, bogarak és egyes darázsfajok is, amelyek nélkül számos vad- és termesztett növény nem tudna termést hozni.

Ha segíteni szeretnéd ezeket a rendkívül hasznos beporzó fajokat, számos lehetőséged van: a Bee Conservancy például 10 gyakorlati tippet oszt meg, melyek közül mi most kettő nagy témakört emelünk ki:

Beporzóbarát kiskert, akár már az erkélyen is

Már egy kis erkéllyel is sokat tehetsz a beporzókért, hiszen néhány méhbarát növény elhelyezésével valódi minioázist hozhatsz létre. Ha pedig kisebb vagy nagyobb kert áll a rendelkezésedre, a lehetőségek száma szinte végtelen: színpompás, nektárban gazdag virágokkal egész szezonban táplálhatod a rovarokat.

A Royal Horticultural Society oldalán képpel és névvel böngészheted a „Plants for Pollinators” listát, ahol rengeteg inspirációt találsz balkonra és kertbe egyaránt. Magyar nyelven pedig az Ecolounge készített egy nagyon átfogó összeállítást. Ezekből néhány, amit akár egy városi erkélyen is könnyen nevelhetsz: levendula, mézontófű, zsálya, büdöske, napraforgó vagy kakukkfű. 

És ha már tudjuk, mit érdemes ültetni, de ha azt is szeretnénk megtanulni, hogyan alakítsunk ki igazán méhbarát környezetet, érdemes elolvasni Bajzák Anna írását a Tudatos Vásárlók oldalán. Ebben olyan hasznos tippeket találsz, mint például a folyamatos virágzás biztosítása eltérő virágzási idejű növényekkel, a vegyszermentes gondozás fontossága, vagy a száradó, elszáradt növényi részek meghagyása, hogy a beporzók fészkelőhelyet találjanak.

A beeco-nál egyébként be is tudtok szerezni egy olyan vadvirág magbombát, amivel könnyen ültethettek beporzóbarát növényeket akár erkélyen, akár kertben. Ráadásul aki a Ko-fi-n keresztül támogatja a beeco-t, az ezt és más ökos merch termékeinket is kedvezményesen kaphatja meg, így egyszerre tehetsz a beporzókért és más fenntartható kezdeményezésekért is. ;)

Készíts saját rovarhotelt

Ha pedig igazán motivált méhmentő vagy, akkor akár otthon is készíthetsz menedéket adó otthont a beporzóknak. A Magyar Madártani- és Természetvédelmi Egyesület (MME) után szabadon nevezhetjük a koncepciót méhecskehotelnek vagy darazsgarázsnak, a lényege azonban ugyanaz: olyan mesterséges fészkelőhely, ahol a magányosan élő méhek és darazsak biztonságban nevelhetik utódaikat.

Sokan tarthatnak attól, hogy a támadó, fájdalmas szúrású, családokban élő darazsak is beköltözhetnek, de a jó hír az, hogy ezek a fajok nem férnek be a szűk járatokba, így a méhecskehotel vagy darazsgarázs nem vonzza őket. A beköltöző magányos darazsak pedig kifejezetten hasznosak: a felnőttek beporzók, a lárváik számára pedig kártevő rovarokat, például hernyókat gyűjtenek.

Ha szívesen barkácsolsz, az MME részletes útmutatót is kínál a „szekrényes” méhecskehotel elkészítéséhez, méhlegelővel kiegészítve, így egyszerre adhatsz biztonságos otthont és táplálékforrást a beporzóknak.

Ha pedig a jövőben is szeretnéd támogatni a méheket és más környezettudatos célokat, olvass a témában itt a beecopédián, töltsd le a beeco appot, vagy csatlakozz hozzánk önkéntesként!