Az Okja egy 2017-ben bemutatott dél-koreai–amerikai film, Bong Joon-ho rendezésében, amely egyszerre megható és elgondolkodtató alkotás. Személy szerint nagy hatással volt rám, egy USA-ban eltöltött fél év után láttam, ahol a génmanipulált élelmiszerek nem ismernek határt. A film után felhagytam a húsfogyasztással, azóta vegetáriánus vagyok. A történet az ipari élelmiszer-termelés árnyoldalaira, az állatokhoz való viszonyunkra és a tudatos fogyasztás kérdéseire hívja fel a figyelmet.

‍

‍

Kevés film dolgozza fel ennyire hatásosan az élelmiszeripar működésével kapcsolatos kizsákmányolást és a “zöld innováció” és marketing árnyoldalait. A történet egy idilli természeti környezetben kezdődik, ahol egy kislány, Mija, és édesapja Okját nevelgetik: egy genetikailag módosított „szupermalacot”, amely egy nagyvállalat fejlesztése a jövő élelmezési problémáinak megoldására.

‍

A fenntarthatóság álcája azonban hamar lelepleződik, a film pedig éles kontrasztot állít a marketing és a valóság közé, az ipari állattenyésztés rideg logikáját szembeállítva az élőlényekhez fűződő személyes kötődéssel. A történeten keresztül megismerhetjük Mija és Okja kötődését, és a kislány őszinte szélmalomharcát a globális nagyvállalat brutalitása ellen, akik visszakövetelték “házi kedvencét”, amely számukra csupán profit és innováció. 

‍

A film egy határozott állásfoglalást képvisel, amelyben aktivisták, PR-szakemberek és fogyasztók mind tükröt kapnak, miközben a film arra kérdez rá: hol húzódik a határ a fenntarthatóság narratívája és a valódi felelősségvállalás között? Ez a film nem megoldásokat kínál, hanem kényelmetlen etikai kérdések elé állit minket. 

‍

Mai napig zavarba ejtő számomra, hogy egy kitalált, genetikailag módosított „malac” váltotta ki belőlem azt az érzelmi reakciót, amely végül a vegetáriánus életmód felé terelt, miközben számos dokumentumfilm, aktivista csoport és a közvetlen környezetünk is felhívja a figyelmet az ipari húsfogyasztás kegyetlenségéről. A film rendkívül hatásos, ugyanakkor tudatosan él az érzelmi túlzásokkal. Az Okja sokszor hatásvadász eszközökkel dolgozik és egyértelműen morális álláspontra tereli a nézőt. A történet ereje nem a szakmai pontosságban, hanem az érzelmi azonosulásban rejlik.